Egyházi megnyilatkozások az emberi méltóságról

Ferenc pápa beszéde az emberkereskedelem elleni IV. imanap alkalmából

(2018. 02. 08)

"Az emberkereskedelemmel kapcsolatban nagy a tájékozatlanság és kevés az akarat a probléma súlyosságának megértéséhez, mert közelről érinti lelkiismeretünket és bonyolult kérdés. Így fogalmazott Ferenc pápa beszédében, amelyet kérdés-felelet formában mondott el. Vannak személyek, akik bár tudnak az emberkereskedelemről, mégis igénybe veszik azokat a szolgáltatásokat, amelyeket az utcán vagy az interneten felkínálnak számukra. Van, aki közvetlenül tagja bűnszervezeteknek és hatalmas nyereségre tesz szert ezáltal. Tehát figyelem felkeltő kampányt kell folytatni közösségeinkben, hogy egyetlen ember se váljon többé az emberkereskedelem áldozatává.
Szükség van a fiatalok hangjára
Elsősorban a fiatalok hangja törheti meg a csendet az emberkereskedelemről, amelyet Ferenc pápa emberiség elleni bűntettnek ítél. Arra kérte az imanap résztvevőit, hogy menjenek el a plébániákra és találkozzanak az emberekkel, hogy konkrét elkötelezettséget vállaljanak az ügyben. A közösségi hálók is találkozási lehetőséget jelenthetnek anélkül, hogy alulértékelnék a veszélyeket, amelyeket ezek a virtuális terek képviselnek, mert ezeken keresztül csalhatják kelepcébe a fiatalokat.
Szembe kell nézni az emberkereskedelem valós okaival A pápa felhívta a figyelmet, hogy azok a személyek, akik az emberkereskedelem áldozatai voltak korábban, fontos információs erőforrást jelenthetnek a többi fiatal megóvásához. Továbbá lehetőséget kell teremteni az átfogó emberi fejlődésre. A kiselejtezés kultúrája áll az olyan viselkedési formák mögött, amelyek a piacon és a globalizált világban az emberek kihasználásához vezetnek minden szinten. Arra van szükség, hogy az államok szembe nézzenek a probléma legmélyebb okaival és biztosítsanak oktatást és fenntartható munkalehetőséget. Magunk mögött kell hagyni az álszent viselkedést. Ha számos fiatal lány áldozatul esik az emberkereskedelemnek, akkor ez azért van, mert van sok férfi, aki kész fizetni ezekért az örömökért – nyomatékosította a pápa.
Felteszem magamnak a kérdést: vajon valóban az emberkereskedők az emberkereskedelem alapvető okai? Azt gondolom, hogy az alapvető ok a világunkban levő számos álszent ember gátlástalan önzése. Természetesen az emberkereskedők letartóztatása az igazságszolgáltatás kötelezettsége. Azonban a valódi megoldás a szívek megtérése, a kereslet felszámolása, amely táplálja a piacot."